Hírek

2013.06.18. 15:04

Elítéltek oktatása: a cél, hogy ne kerüljenek vissza a börtönbe

Egy program keretében ötvenöt elítélt oktatása kezdődött meg a baracskai és a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézetekben. Az a cél, hogy ne kerüljenek vissza.

Tihanyi Tamás

Bűncselekményt követtek el korábban, most börtönbüntetésüket töltik. De szakmát tanulnak, hogy szabadulásuk után  legyen állásuk és esélyük arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. Az elítéltek több mint  fele ma visszaeső, és egy rab  napi 9 ezer forintba kerül az ország, illetve az adófizetők számára. Ezért egyértelmű, hogy olcsóbb, ha inkább olyan  képzési és foglalkoztatási programokra költünk, amelyek eredményesek. Többek között erről beszéltek a szakemberek kedden a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.

Barabás Tünde, Budai István és Kiszely Pál a tájékoztatón (Fotók: Kricskovics Antal)

Baracskán 20, Balassagyarmaton 35 elítélt ült padba, az érintetteket ezer jelentkező közül pszichológusok választották ki. Az elítéltek szerződésben vállalták, hogy aktívan részt vesznek a képzési folyamatban, amely a parkgondozói és kertfenntartói ismeretekre koncentrál. Kovács Róbert projektmenedzser bejelentette, az uniós támogatású  program 2014-ig tart, költsége 114 millió forint. Elmondta: újdonság, hogy     az elítéltekre  személyre szabott, egyéni fejlesztési tervek készültek, azok végrehajtását pedig folyamatosan ellenőrzik.  Barabás Tünde kriminológus, a projekt szakmai vezetője hozzátette, nem kérdés, hogy a társadalomnak érdeke, és anyagilag is hasznos, hogy az elítéltek ne térjenek vissza a börtönökbe.

A büntetés-végrehajtási intézetek fontosnak tartják, hogy ez a kezdeményezés nem csak az elítéltek tanulását, hanem szabadulás utáni elhelyezkedését is támogatja: ezt egybehangzóan így gondolja Budai István, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint Kiszely Pál, a Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (a baracskai és a székesfehérvári objektum nemrégiben kinevezett) parancsnoka. Kiszely dandártábornok kiemelte: a magyar büntetés-végrehajtás legfontosabb kérdése, hogy mit tud kezdeni az első büntetésüket töltőkkel. (A baracskai elítéltek 65 százaléka ilyen.) Hozzátette, a börtön totális intézmény, a fogvatartottakról teljes körűen  kell gondoskodni. A parkgondozói képzést Baracska tekintetében azért is telitalálatnak tartja, mert a Velencei-tó körül   ilyen munkára biztosan mutatkozik igény, és ez megélhetést jelent a szabadulók számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!